Ugrás a fő tartalomra

Vers a múltból - Evelin: 20 perc magány

20 perc magány

Szaladj tovább, ne állj meg!
Várj!
Várj, talán még 1 percet!
Á, csak itt bambán nézel…
De mégis miért vagy itt ha mégsem?!
Tudod mit?!
Menj…menj csak a fenébe!

Elment…csend van és félek.
Hát tényleg elment a fenébe?!
Most az egyszer hallgatott rám
Ez is egy talány, hogy hogyan
fogadhatott szót nekem
a nagy trehány!

Fullasztóak a falak jönnek előre
és csak jönnek és jönnek
Összenyomnak talán a nap végére?
Kint zúg a csend, bent fáj a némaság
megsüketültem talán?

Szem ég, szúr a szív, zár a száj
talán mondanom kellett volna még
valamit, mert muszáj?
Muszáj, mert miért?
Te sem tudod akkor meg tényleg:
MIÉRT?



Jobb lesz ez így, nem kell félni
csak most az egyszer magammal
kell tényleg "élni"!
A francba…talán ez ijesztőbb mint száz halál!
Jobb lesz ha utána futok hisz még mindig kint áll!

20 perc….valóban ennyit bírtam?!
Kínban, pírban, ej, de jól bírtam…
Ja, nem mégsem bírtam jól, de ma
nem akarok összeveszni magammal, jó?!

/2009. február - a dermesztő téli szél szimfóniájára "komponálva" /
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Perczel kastély szelleme - fiktív mese egy nem is annyira fiktív faluról

Hol volt, hol nem volt,  volt egyszer egy kis falucska amit Rózafának hívtak és annak  volt egy szép kastélya. Ez a kastély nem szó szerint a faluhoz hanem a falucskához tartozó pusztához tartozott , de ez már csak részlet kérdés és mi ilyesmivel nem foglalkozunk, ugye? A kastély ha hinni lehet a „krónikások énekének” akkor 1913-ban Pilch Andor tervei alapján épült fel és a bonyhádi Perczel család volt a megrendelője, de pontos adatokat nem lehet tudni a történetéről. A falu lakói közül talán kevesen tudják azt is megmondani, hogy melyik Perczel lakott itt ha itt lakott egyáltalán vagy tán csak egy hétvégi kis kastélya volt ez….ki tudja? Lényeg a lényeg, hogy ennek a falunak bizony saját kastélya volt és nem is akármilyen. Ahogy viszont teltek – múltak az idők a kastély lassan nyugdíjba vonult és megadta magát a természetpusztító ölelésének és már csak az emberek emlékezetében volt pompás látvány. Sok gyerkőc járt ide játszani és persze legendákat gyártan
24 megjegyzés
További információk

J. titkos naplója – fiktív feljegyzések egy gyártulajdonos leányának hétköznapjaiból - 3. rész

1878 tavasza – Bécs „..Ki messze megy, az itt marad. Ki itt marad, az messze jár…” /Eörsi István/ Álmomban a gyár udvarán sétálgattam azon tűnődve, hogy melyik perzsa motívum mutatna jól egy teáskannán, igen egy teáskannán! Azt hiszem ez már a honvágy biztos jele… Ki gondolta volna, hogy pont engem kap el előbb ez az érzés és nem a nővéremet! Én a nagy szabadság szerelmese aki úgy érezte magát otthon mint egy aranykalitkába zárt rabmadár most azon kapom magamat, hogy hiányzik az otthon illata. Persze a családom és az izgága öcsém hiánya is szerepet játszik abban, hogy ez az érzés eluralkodott rajtam, de majdcsak megbirkózom vele….egyébként is hamarosan újból  látni fogom Pécset. No, de elég is lesz mára a siránkozásból…tanulni jöttem Bécsbe, nem pedig Pécsről nosztalgiázni! * Jákob egyébként nagyon nagy segítségünkre volt abban, hogy az   Österreichisches Museum für Angewandte Kunst gyűjteményét tüzetesen áttanulmányozzuk a nővéremmel. Imádok új felf
Megjegyzés küldése
További információk

J. titkos naplója – fiktív feljegyzések egy gyártulajdonos leányának hétköznapjaiból - 4. rész

1880. március 2. "Egymásnak voltunk teremtve. S megtaláltuk egymást..." /A. C./ Tavasz, tavasz kérlek siess! Annyira nagyon vágyom már azokra a reggelekre amikor madárcsicsergésre kelhetek majd…nincs is ettől szebb ébresztő! Tavasszal mesés a gyár udvara, a kertünk…festeni sem lehetne szebbet, de én azért mindig megpróbálkozok vele. Az éledező természettől csak egy valami foglalkoztat most jobban mégpedig az, hogy a nővérem szívében is éledezni látszik az a csoda amit szerelemnek hívunk. Ki gondolta volna (Ő biztos, hogy nem), hogy pont egy farsangi bálon talál majd rá a szerelem egy hűvös pár héttel ezelőtti estén. Úgy néz ki, hogy a mi családunkban minden nagy dolog egy fagyos naphoz köthető… Drága jó nővéremnek mindig a család volt az első, ezidáig a gyárnak szentelte minden egyes percét, szinte nem is volt alkalma még igazán élni...de talán majd most! Őt sosem érdekelte a móka vagy a kacagás, a táncok és piknikek,...sosem
Megjegyzés küldése
További információk