Ugrás a fő tartalomra

J. titkos naplója – (fiktív) feljegyzések egy gyártulajdonos leányának hétköznapjaiból - 1. rész


„Nem ösztökélt soha nyerészkedés vagy becsvágy.
Jól tudod, hogy nem vágyom sem pénzre, sem egyébre.
Belső kényszer sarkall munkára és alkotásra, mindig ez jelentette számomra az életet.”
(Zsolnay Vilmos)


1874. február 15.

Ma van a hivatalos napja annak, hogy én eldöntöttem, hogy naplót fogok vezetni…mert 18 évesen már illik naplót írni, ugye?
*
18. születésnap ide vagy oda, de nekem semmi kedvem sincs nagy mulatságokhoz ilyen zord időben.
Kint tombol a hóvihar, a Mecsek úgy néz ki, mint egy hatalmas nagy amorf kuglóf, amire cseppet több porcukrot szitáltak a kelleténél.
Kimozdulni sincs kedvem a házból, ne ám, hogy még bálozzak…a hosszú folyosón is látni a leheletemet, milyen hideg várna rám akkor odakinn?
Zord lehet a fagyhalál….tudom kicsit, már megint túlgondoltam  ezt a dolgot, de én már csak ilyen vagyok.
Szinte hallom, ahogy a nővérem megdorgál, hogy ne legyek már ennyire nyafka…
Ebben az egész hófödte napban egyedül csupán a szülinapi „virágcsokrommal” vagyok csak elégedett.
A természet alkotta nekem, csodás „futós” jégvirág füzérek formájában egyenesen az ablakomra termesztve.
Annyira mesések, hogy legszívesebben végighúznám rajtuk az ujjaimat, hogy beléjük rögzüljön az ívük, hogy le tudjam őket festeni, de félek, hogy elmaszatolódnának az ujjam melegétől.
Ahh, pedig annyira mesések, hogy megkellene őket örökítenem, hogy legyen egy szép emlékem erről a fagyos ámde fontos napról.

*
Este van és a hangulatom kiengedett kicsit a februári hideg szorításából…legalábbis annyira, hogy erőt vegyek magamon és elkezdjek készülődni az esti bálra.
Be kell vallanom, hogyha drága jó anyám, nem olyan nagy szeretettel és izgalommal szervezte volna, meg nekem ezt az estét akkor most nem igen szuszakoltatnám bele magamat ebbe a kék ruhába, amibe úgy nézek ki mint akire ráborították a tintatartót, de a családért mindent szóval mosolyra fel!
Imádom egyébként a kék színt, de ez valahogy túl komor így most önmagában, kellene rajta valamit módosítanom…. végül is a ruha is csak egy festővászon, ami hímezhető vagy akár festhető is akkor pedig, miért is ne díszíthetnék rajta?
*
Nos, ezt a merész gondolatot tettek követték és így lettem én tintapacából egy csillagképes éjszakai égbolt Kis és Nagy Göncöllel és minden más csodával ékesítve.
*.

A döbbeneten túl, amivel a családom a ruhámat illette (azt mondták ez annyira J-s cselekedet volt) összességében fantasztikus volt az este.
A Casino bálterme igazán hangulatos helyszínt biztosított az estélyhez és a sok tánc elfeledtette a nap eleji drámámat.
A sok szédítő forgás után viszont most mégis jólesik újból egy kis szobamagány itt az én kis kuckómban.
…és az is jóleső érzés, hogy írhatok….jó lesz majd pár év múlva visszaolvasni ezeket a sorokat, igaz remélem akkor már tartalmasabb napokról és estékről számolhatok majd be mint egy 18. születésnap eseményei amibe azért belefért az is, hogy  a mai naptól szabad kezet kaptunk édesapánktól a nővéremmel és szabadon szárnyalhat a képzeletünk az általunk megálmodott  magyaros és perzsa jellegű irányvonallal a díszítmények kapcsán.
Lehet, hogy ez egy történelmi pillanat lesz majd a gyár életében?
Ki tudja?!
A nővérem szerint túl élénk a fantáziám és mi csak egy ici-pici pont vagyunk csupán a város és az ország életében, de én attól még merek nagyot álmodni…úgy ahogy azt apám és a nagyszüleim is tették….álmodozva hírnévről, nagy találkozásokról, utazásokról, szerelemről, családról és akár egy ginkofáról amelynek az árnyékában  majd kedvemre festegethetek.







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Perczel kastély szelleme - fiktív mese egy nem is annyira fiktív faluról

Hol volt, hol nem volt,  volt egyszer egy kis falucska amit Rózafának hívtak és annak  volt egy szép kastélya. Ez a kastély nem szó szerint a faluhoz hanem a falucskához tartozó pusztához tartozott , de ez már csak részlet kérdés és mi ilyesmivel nem foglalkozunk, ugye? A kastély ha hinni lehet a „krónikások énekének” akkor 1913-ban Pilch Andor tervei alapján épült fel és a bonyhádi Perczel család volt a megrendelője, de pontos adatokat nem lehet tudni a történetéről. A falu lakói közül talán kevesen tudják azt is megmondani, hogy melyik Perczel lakott itt ha itt lakott egyáltalán vagy tán csak egy hétvégi kis kastélya volt ez….ki tudja? Lényeg a lényeg, hogy ennek a falunak bizony saját kastélya volt és nem is akármilyen. Ahogy viszont teltek – múltak az idők a kastély lassan nyugdíjba vonult és megadta magát a természetpusztító ölelésének és már csak az emberek emlékezetében volt pompás látvány. Sok gyerkőc járt ide játszani és persze legendákat gyártan

J. titkos naplója – fiktív feljegyzések egy gyártulajdonos leányának hétköznapjaiból - 3. rész

1878 tavasza – Bécs „..Ki messze megy, az itt marad. Ki itt marad, az messze jár…” /Eörsi István/ Álmomban a gyár udvarán sétálgattam azon tűnődve, hogy melyik perzsa motívum mutatna jól egy teáskannán, igen egy teáskannán! Azt hiszem ez már a honvágy biztos jele… Ki gondolta volna, hogy pont engem kap el előbb ez az érzés és nem a nővéremet! Én a nagy szabadság szerelmese aki úgy érezte magát otthon mint egy aranykalitkába zárt rabmadár most azon kapom magamat, hogy hiányzik az otthon illata. Persze a családom és az izgága öcsém hiánya is szerepet játszik abban, hogy ez az érzés eluralkodott rajtam, de majdcsak megbirkózom vele….egyébként is hamarosan újból  látni fogom Pécset. No, de elég is lesz mára a siránkozásból…tanulni jöttem Bécsbe, nem pedig Pécsről nosztalgiázni! * Jákob egyébként nagyon nagy segítségünkre volt abban, hogy az   Österreichisches Museum für Angewandte Kunst gyűjteményét tüzetesen áttanulmányozzuk a nővéremmel. Imádok új felf

J. titkos naplója – fiktív feljegyzések egy gyártulajdonos leányának hétköznapjaiból - 4. rész

1880. március 2. "Egymásnak voltunk teremtve. S megtaláltuk egymást..." /A. C./ Tavasz, tavasz kérlek siess! Annyira nagyon vágyom már azokra a reggelekre amikor madárcsicsergésre kelhetek majd…nincs is ettől szebb ébresztő! Tavasszal mesés a gyár udvara, a kertünk…festeni sem lehetne szebbet, de én azért mindig megpróbálkozok vele. Az éledező természettől csak egy valami foglalkoztat most jobban mégpedig az, hogy a nővérem szívében is éledezni látszik az a csoda amit szerelemnek hívunk. Ki gondolta volna (Ő biztos, hogy nem), hogy pont egy farsangi bálon talál majd rá a szerelem egy hűvös pár héttel ezelőtti estén. Úgy néz ki, hogy a mi családunkban minden nagy dolog egy fagyos naphoz köthető… Drága jó nővéremnek mindig a család volt az első, ezidáig a gyárnak szentelte minden egyes percét, szinte nem is volt alkalma még igazán élni...de talán majd most! Őt sosem érdekelte a móka vagy a kacagás, a táncok és piknikek,...sosem