„Nem ösztökélt soha nyerészkedés vagy becsvágy.
Jól tudod, hogy nem vágyom sem pénzre, sem
egyébre.
Belső kényszer sarkall munkára és alkotásra,
mindig ez jelentette számomra az életet.”
(Zsolnay Vilmos)
1874.
február 15.
Ma van a hivatalos napja annak, hogy én eldöntöttem,
hogy naplót fogok vezetni…mert 18 évesen már illik naplót írni, ugye?
*
18. születésnap ide vagy oda, de nekem semmi kedvem
sincs nagy mulatságokhoz ilyen zord időben.
Kint tombol a hóvihar, a Mecsek úgy néz ki, mint egy
hatalmas nagy amorf kuglóf, amire cseppet több porcukrot szitáltak a
kelleténél.
Kimozdulni sincs kedvem a házból, ne ám, hogy még bálozzak…a
hosszú folyosón is látni a leheletemet, milyen hideg várna rám akkor odakinn?
Zord lehet a fagyhalál….tudom kicsit, már megint
túlgondoltam ezt a dolgot, de én már
csak ilyen vagyok.
Szinte hallom, ahogy a nővérem megdorgál, hogy ne
legyek már ennyire nyafka…
Ebben az egész hófödte napban egyedül csupán a
szülinapi „virágcsokrommal” vagyok csak elégedett.
A természet alkotta nekem, csodás „futós” jégvirág
füzérek formájában egyenesen az ablakomra termesztve.
Annyira mesések, hogy legszívesebben végighúznám
rajtuk az ujjaimat, hogy beléjük rögzüljön az ívük, hogy le tudjam őket
festeni, de félek, hogy elmaszatolódnának az ujjam melegétől.
Ahh, pedig annyira mesések, hogy megkellene őket
örökítenem, hogy legyen egy szép emlékem erről a fagyos ámde fontos napról.
*
Este van és a hangulatom kiengedett kicsit a
februári hideg szorításából…legalábbis annyira, hogy erőt vegyek magamon és
elkezdjek készülődni az esti bálra.
Be kell vallanom, hogyha drága jó anyám, nem olyan
nagy szeretettel és izgalommal szervezte volna, meg nekem ezt az estét akkor
most nem igen szuszakoltatnám bele magamat ebbe a kék ruhába, amibe úgy nézek
ki mint akire ráborították a tintatartót, de a családért mindent szóval
mosolyra fel!
Imádom egyébként a kék színt, de ez valahogy túl
komor így most önmagában, kellene rajta valamit módosítanom…. végül is a ruha
is csak egy festővászon, ami hímezhető vagy akár festhető is akkor pedig, miért
is ne díszíthetnék rajta?
*
Nos, ezt a merész gondolatot tettek követték és így
lettem én tintapacából egy csillagképes éjszakai égbolt Kis és Nagy Göncöllel
és minden más csodával ékesítve.
*.
A döbbeneten túl, amivel a családom a ruhámat
illette (azt mondták ez annyira J-s cselekedet volt) összességében fantasztikus
volt az este.
A Casino bálterme igazán hangulatos helyszínt
biztosított az estélyhez és a sok tánc elfeledtette a nap eleji drámámat.
A sok szédítő forgás után viszont most mégis jólesik
újból egy kis szobamagány itt az én kis kuckómban.
…és az is jóleső érzés, hogy írhatok….jó lesz majd
pár év múlva visszaolvasni ezeket a sorokat, igaz remélem akkor már
tartalmasabb napokról és estékről számolhatok majd be mint egy 18. születésnap eseményei
amibe azért belefért az is, hogy a mai
naptól szabad kezet kaptunk édesapánktól a nővéremmel és szabadon szárnyalhat a
képzeletünk az általunk megálmodott
magyaros és perzsa jellegű irányvonallal a díszítmények kapcsán.
Lehet, hogy ez egy történelmi pillanat lesz majd a
gyár életében?
Ki tudja?!
A nővérem szerint túl élénk a fantáziám és mi csak
egy ici-pici pont vagyunk csupán a város és az ország életében, de én attól még
merek nagyot álmodni…úgy ahogy azt apám és a nagyszüleim is tették….álmodozva
hírnévről, nagy találkozásokról, utazásokról, szerelemről, családról és akár
egy ginkofáról amelynek az árnyékában
majd kedvemre festegethetek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése