J. titkos naplója – fiktív feljegyzések egy gyártulajdonos leányának hétköznapjaiból - 3. rész

1878 tavasza – Bécs

„..Ki messze megy, az itt marad.

Ki itt marad, az messze jár…”

/Eörsi István/

Álmomban a gyár udvarán sétálgattam azon tűnődve, hogy melyik perzsa motívum mutatna jól egy teáskannán, igen egy teáskannán!

Azt hiszem ez már a honvágy biztos jele…

Ki gondolta volna, hogy pont engem kap el előbb ez az érzés és nem a nővéremet!

Én a nagy szabadság szerelmese aki úgy érezte magát otthon mint egy aranykalitkába zárt rabmadár most azon kapom magamat, hogy hiányzik az otthon illata.

Persze a családom és az izgága öcsém hiánya is szerepet játszik abban, hogy ez az érzés eluralkodott rajtam, de majdcsak megbirkózom vele….egyébként is hamarosan újból  látni fogom Pécset.

No, de elég is lesz mára a siránkozásból…tanulni jöttem Bécsbe, nem pedig Pécsről nosztalgiázni!

*

Jákob egyébként nagyon nagy segítségünkre volt abban, hogy az  Österreichisches Museum für Angewandte Kunst gyűjteményét tüzetesen áttanulmányozzuk a nővéremmel.

Imádok új felfedezéseket tenni és egyre több és több helyre elakarok még jutni azért, hogy minél többet tanulhassak….azért, hogy jobb festő lehessek.

Ez a vágyam, nem óhajtok mást az élettől…minden más amit kaphatok még  a Teremtőtől az már csak plusz jutalom.

Ferenczy Károly - Festőnő

Nem tudom, hogyan mondhatnám el Édesapának azt, hogy  nem akarok a gyárban megöregedni…olyan nehéz ilyesmiről beszélni vele!

A gyár a mindene, a mindenünk, nem akarom cserbenhagyni, de nem is tudok tovább úgy élni, hogy azt hazudjam Neki, hogy megelégszem annyival amit ott alkothatok.

Többre vágyom minthogy kerámiákat díszítsek…festeni akarok portrékat, tájképeket és minden csodát ami megragad.

Elmennék akár még gyalogszerrel is a világvégére is ha ott inspiráló élményeket szerezhetnék nagy festőmesterektől…

Ha hazautazunk akkor ez az őszinte vallomás lesz az első dolgom…nem tudok tovább egy mások által elvárt életet élni, egy szabadabb életre vágyom!

*

A múzeumból hazafelé sétálgatva egy szűk kis utcából csalogató zeneszóra lettem figyelmes amit természetesen nem hagyhattam figyelmen kívül.

Hosszas noszogatás és a közös táncóráink vidám perceinek vázlatos felsorolása után sikerült T.-t is meggyőznöm, hogy járjunk utána, hogy pontosan honnan is jönnek ezek a vidám dallamok.

Nem is kellett sokat keresgélnünk azt a helyet ahonnan a zene szirén hangjai elindultak csalogató útjukra.

Meglepetésünkre a zene szirénjei egy szomorú szemű harmonikást takartak aki egy kis kávézó előtt játszott egy vidám dallamot.

Annyira furcsa és diszharmonikus volt ez a látvány, hogy a hirtelen kitörő  lelkesedésem is alábbhagyott, de csak egy pillanatra!

Megvártam amíg befejezi a muzsikus a nótát és kértem, hogy játsszon el Nekünk egy olyan dalt amit tiszta szívéből szeretne most eljátszani, egy olyan zenét ami leírja azt amit most érez…játssza ki magából a fájdalmát még ha kevesebben is lépnek oda hozzá azért mert egy szomorú dallam riasztóan hathat az emberekre akik még olykor a saját problémáikkal sem képesek szembenézni… ne másokkal törődjön, zenéljen most magáért, magának!

Kássa Gábor - Harmonikás

A szomorú szempár hálás tekintetének melegét még most a napló felett görnyedve is érzem!

Eredetileg azt terveztem, hogy az utca közepén táncra perdülök és minden járókelőt bevonok a táncba, de lám-lám egy sokkal nagyobb élményt sikerült ma szereznem….ismét megtapasztalhattam azt, hogy egy jó szó csodákra képes és örülök, hogyha csak 1 percre is de felvidíthattam ezt a kedves bécsi harmonikást!

Borzasztó érzés  lehet az ha valaki nem azt csinálhatja amit szeretne, márpedig Ő láthatóan nem ott és azt muzsikált amit a lelke megkívánt.

Kisfiú korában amikor először a kezébe fogta a harmonikáját akkor biztos egy szebb és jobb életről álmodozott, teltházas zenés estekről, elithelyeken történő örömzenélésekről, vastapsról és most mi jutott szegénynek?!

Egy szűk utca ridegsége…

Vajon nem volt túl bátor, hogy harcoljon a céljaiért és beérte kevesebbel vagy a céljai voltak túl gyávák ahhoz, hogy a megvalósítás útjára lépjenek?

Ki tudja mi vezetett el idáig…nem tudok róla semmit, de elgondolkodtatott az amit láttam.
Néha az álmok csalókák….mi van ha én is túl nagyot merek álmodni és egyszer csak az utcán fogok fillérekért festegetni olyasmiket amiket mások kérnek tőlem csak azért, mert dacosan kiléptem a családom óvó szárnyai alól…

Hiszen az én jövőm már biztosítva van a gyár által miért kellene kísérleteznem, kockáztatnom…festeni festhetek amúgy is…

Amint leírtam ezeket a sorokat már meg is bántam….ez a gyáva nyúl nem Én vagyok…pont nem én vagyok az aki a családja hírnevéből akar megélni…én én vagyok…még ha egy percre el is bizonytalanított mások Sorsa…én tudom ha igazán akarom akkor függetleníteni tudom majd magamat a gyár életétől.

Azt akarom, hogy az utókor ne úgy emlékezzen rám mint J. a nagy gyártulajdonos leánya, hanem úgy, hogy J. a festő, keramikus, boldog lélek aki kitudott bújni a gyárkémények árnyékából úgy, hogy közben hű maradt a családjához is.

Nem lehetetlen vállalkozás…lesz miről beszélgetnem a szüleimmel.