Ugrás a fő tartalomra

J. titkos naplója – fiktív feljegyzések egy gyártulajdonos leányának hétköznapjaiból - 5. rész

1880. április 15.

"Járj a széllel, száguldj a szélviharral, ne aggódj a messzi jövő miatt és bízz, hogy ismét,
újból és megint szerencséd lesz!"
/J. Goldenlane/

Ma családi pikniket tartottunk a Tettyén ,de én előtte bizony kiszöktem a városba!
Szeretem összehasonlítani a nyüzsgő várost a csendes helyekkel…aztán  valahogy mindig rájövök, hogy minden helynek megvan a maga varázsa.




A legeslegjobban persze a természet nyújtotta kis békeszigetekre szeretek elvonulni, hallgatni a madárcsicsergést, jó nagyokat szippantani a virág illatú szélbe, elterülni a szúrós pokrócokon bárányfelhőket lesni és furcsán vizslatni a fákat azon elmélkedve, hogy vajon miket láthattak már a hosszú életük során…
Vajon hány családi pikniknek voltak  már a tanúi, láthattak-e olyan csodás leánykérést mint a nővéremé volt ma, asszisztenciát nyújtottak-e vajon valaha is egy  fájdalmas búcsúhoz és még sorolhatnám…
Varázslatos dolog a természet, valószínűleg ezért is szeretek tájképeket festeni!

A város nyüzsgő forgatagában az arcok szoktak megfogni, annyi érdekes portrét lehetne festeni, hiszen minden arc egy egyedi díszítmény!





Ha már arcokról esett szó akkor bizony meg kell jegyeznem, hogy sajnos sokszor észrevettem már, hogy sokan rosszallóan néznek ránk a városba, de  szerencsére többen vannak azok akik elismerő tekintetükkel tüntetnek ki minket, hogy „igen, ők az a család akik az 1878-as párizsi világkiállításon megismertették a város nevét a nagyvilággal”!
Ólommentes máz bemutatása, aranyérem és francia becsületrend jó apánknak…ez az év igazán fontos év volt a család életében, de azóta eltelt 2 év és továbbra sem szunnyad bennünk a kísérletezési vágy.

Tényleg az alkotás öröme sarkall minket munkára és semmi más, talán egyszer majd mindenki belátja a városba, hogy nem egy furcsa gazdag család vagyunk, akik elszigetelten élnek a saját kis „kastélyukba”hanem mi is ugyanolyan emberek vagyunk mint Ők…tele vágyakkal és félelmekkel csak a Sors hagyott minket a hitünk szárnyán szárnyalni, de mindennek megvan az ára és sosem tudhatjuk azt, hogy mikor kell értük kifizetnünk a számlát.

*

Nagyon csaponganak a gondolat folyamaim, talán abba is hagyom mára az írást…
Boldog, békés nap volt ez a mai, de azért néha az elmélázás felhői beárnyékolták a napsütötte vidám perceket…nem szabadna azzal foglalkoznom, hogy mások mit gondolnak rólunk!
Ezt itt és most megfogadom, hogy nem hagyom, hogy néhány rosszalló tekintet elkeserítsen!
Ámen!

Kíváncsian várom a holnap kihívásait, hogy mit tartogatnak a számomra!
Örülök, hogy szabadon tervezhetek, alkothatok …jó lenne néha ha a Sorsom festővásznához is szabad kezet kaphatnék, de nem szabad túl sokat kérni, ugye?
A behajtandó számla dagad…ki tudja mit hoz majd a jövő?!
Mindenesetre el sem tudnék képzelni egy gyár nélküli életet…ilyen nagy árat nem fizethetnek az álmodozók!









Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Perczel kastély szelleme - fiktív mese egy nem is annyira fiktív faluról

Hol volt, hol nem volt,  volt egyszer egy kis falucska amit Rózafának hívtak és annak  volt egy szép kastélya. Ez a kastély nem szó szerint a faluhoz hanem a falucskához tartozó pusztához tartozott , de ez már csak részlet kérdés és mi ilyesmivel nem foglalkozunk, ugye? A kastély ha hinni lehet a „krónikások énekének” akkor 1913-ban Pilch Andor tervei alapján épült fel és a bonyhádi Perczel család volt a megrendelője, de pontos adatokat nem lehet tudni a történetéről. A falu lakói közül talán kevesen tudják azt is megmondani, hogy melyik Perczel lakott itt ha itt lakott egyáltalán vagy tán csak egy hétvégi kis kastélya volt ez….ki tudja? Lényeg a lényeg, hogy ennek a falunak bizony saját kastélya volt és nem is akármilyen. Ahogy viszont teltek – múltak az idők a kastély lassan nyugdíjba vonult és megadta magát a természetpusztító ölelésének és már csak az emberek emlékezetében volt pompás látvány. Sok gyerkőc járt ide játszani és persze legendáka...

Vers a múltból - Evelin: 20 perc magány

20 perc magány Szaladj tovább, ne állj meg! Várj! Várj, talán még 1 percet! Á, csak itt bambán nézel… De mégis miért vagy itt ha mégsem?! Tudod mit?! Menj…menj csak a fenébe! Elment…csend van és félek. Hát tényleg elment a fenébe?! Most az egyszer hallgatott rám Ez is egy talány, hogy hogyan fogadhatott szót nekem a nagy trehány! Fullasztóak a falak jönnek előre és csak jönnek és jönnek Összenyomnak talán a nap végére? Kint zúg a csend, bent fáj a némaság megsüketültem talán? Szem ég, szúr a szív, zár a száj talán mondanom kellett volna még valamit, mert muszáj? Muszáj, mert miért? Te sem tudod akkor meg tényleg: MIÉRT? Jobb lesz ez így, nem kell félni csak most az egyszer magammal kell tényleg "élni"! A francba…talán ez ijesztőbb mint száz halál! Jobb lesz ha utána futok hisz még mindig kint áll! 20 perc….valóban ennyit bírtam?! Kínban, pírban, ej, de jól bírtam… Ja, nem mégsem bírtam jól, de ...

J. titkos naplója – (fiktív) feljegyzések egy gyártulajdonos leányának hétköznapjaiból - 1. rész

„Nem ösztökélt soha nyerészkedés vagy becsvágy. Jól tudod, hogy nem vágyom sem pénzre, sem egyébre. Belső kényszer sarkall munkára és alkotásra, mindig ez jelentette számomra az életet.” (Zsolnay Vilmos) 1874. február 15. Ma van a hivatalos napja annak, hogy én eldöntöttem, hogy naplót fogok vezetni…mert 18 évesen már illik naplót írni, ugye? * 18. születésnap ide vagy oda, de nekem semmi kedvem sincs nagy mulatságokhoz ilyen zord időben. Kint tombol a hóvihar, a Mecsek úgy néz ki, mint egy hatalmas nagy amorf kuglóf, amire cseppet több porcukrot szitáltak a kelleténél. Kimozdulni sincs kedvem a házból, ne ám, hogy még bálozzak…a hosszú folyosón is látni a leheletemet, milyen hideg várna rám akkor odakinn? Zord lehet a fagyhalál….tudom kicsit, már megint túlgondoltam  ezt a dolgot, de én már csak ilyen vagyok. Szinte hallom, ahogy a nővérem megdorgál, hogy ne legyek már ennyire nyafka… Ebben az egész hófödte napban egyedül csupán a szülinapi „virágc...