Ugrás a fő tartalomra

Vers a múltból - 1.

Fekete Evelin

Az én zeném?


Néma csend van, szinte fáj,
úgy szeretném hallani az én kis muzsikám.
Azt, ami szólt, azt, ami jó,
Ó, vajon tényleg hozzám szólt?
Hisz csalfa az élet, csalfa az ének,
Ha az enyém lennél, akkor jönnél, ha kérlek!

Zene! Zene! Zene!
Ó hol van már az az idő,
hogy akkor jössz, amikor hívlak?!
Dallamrózsáid a szívembe
kétségekké nyílnak.
Törd meg a csendet,
Csengjen-bongjon kérlek: az, ami jó, az, ami szép!
Önző vagy, hogy nem vagy csak az enyém!

Néma csend van, nagyon-nagyon fáj!
És még mindig úgy szeretném hallani
az én kis muzsikám.
Azt, ami szólt, azt, ami jó,
ami tán valaha az enyém volt?!

Megszán egy dallam, megtöri a csendet,
Véle jön a zeném, mely égeti a lelkem.
Most minden olyan jó, és szép.
Zene, zene, zene!
Kérlek, légy mindig az enyém!
A nehéz idők dallamára "komponálva" még 2010-ben.-0ben.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Perczel kastély szelleme - fiktív mese egy nem is annyira fiktív faluról

Hol volt, hol nem volt,  volt egyszer egy kis falucska amit Rózafának hívtak és annak  volt egy szép kastélya. Ez a kastély nem szó szerint a faluhoz hanem a falucskához tartozó pusztához tartozott , de ez már csak részlet kérdés és mi ilyesmivel nem foglalkozunk, ugye? A kastély ha hinni lehet a „krónikások énekének” akkor 1913-ban Pilch Andor tervei alapján épült fel és a bonyhádi Perczel család volt a megrendelője, de pontos adatokat nem lehet tudni a történetéről. A falu lakói közül talán kevesen tudják azt is megmondani, hogy melyik Perczel lakott itt ha itt lakott egyáltalán vagy tán csak egy hétvégi kis kastélya volt ez….ki tudja? Lényeg a lényeg, hogy ennek a falunak bizony saját kastélya volt és nem is akármilyen. Ahogy viszont teltek – múltak az idők a kastély lassan nyugdíjba vonult és megadta magát a természetpusztító ölelésének és már csak az emberek emlékezetében volt pompás látvány. Sok gyerkőc járt ide játszani és persze legendákat gyártan
24 megjegyzés
További információk

J. titkos naplója – fiktív feljegyzések egy gyártulajdonos leányának hétköznapjaiból - 3. rész

1878 tavasza – Bécs „..Ki messze megy, az itt marad. Ki itt marad, az messze jár…” /Eörsi István/ Álmomban a gyár udvarán sétálgattam azon tűnődve, hogy melyik perzsa motívum mutatna jól egy teáskannán, igen egy teáskannán! Azt hiszem ez már a honvágy biztos jele… Ki gondolta volna, hogy pont engem kap el előbb ez az érzés és nem a nővéremet! Én a nagy szabadság szerelmese aki úgy érezte magát otthon mint egy aranykalitkába zárt rabmadár most azon kapom magamat, hogy hiányzik az otthon illata. Persze a családom és az izgága öcsém hiánya is szerepet játszik abban, hogy ez az érzés eluralkodott rajtam, de majdcsak megbirkózom vele….egyébként is hamarosan újból  látni fogom Pécset. No, de elég is lesz mára a siránkozásból…tanulni jöttem Bécsbe, nem pedig Pécsről nosztalgiázni! * Jákob egyébként nagyon nagy segítségünkre volt abban, hogy az   Österreichisches Museum für Angewandte Kunst gyűjteményét tüzetesen áttanulmányozzuk a nővéremmel. Imádok új felf
Megjegyzés küldése
További információk

J. titkos naplója – fiktív feljegyzések egy gyártulajdonos leányának hétköznapjaiból - 4. rész

1880. március 2. "Egymásnak voltunk teremtve. S megtaláltuk egymást..." /A. C./ Tavasz, tavasz kérlek siess! Annyira nagyon vágyom már azokra a reggelekre amikor madárcsicsergésre kelhetek majd…nincs is ettől szebb ébresztő! Tavasszal mesés a gyár udvara, a kertünk…festeni sem lehetne szebbet, de én azért mindig megpróbálkozok vele. Az éledező természettől csak egy valami foglalkoztat most jobban mégpedig az, hogy a nővérem szívében is éledezni látszik az a csoda amit szerelemnek hívunk. Ki gondolta volna (Ő biztos, hogy nem), hogy pont egy farsangi bálon talál majd rá a szerelem egy hűvös pár héttel ezelőtti estén. Úgy néz ki, hogy a mi családunkban minden nagy dolog egy fagyos naphoz köthető… Drága jó nővéremnek mindig a család volt az első, ezidáig a gyárnak szentelte minden egyes percét, szinte nem is volt alkalma még igazán élni...de talán majd most! Őt sosem érdekelte a móka vagy a kacagás, a táncok és piknikek,...sosem
Megjegyzés küldése
További információk