A Perczel kastély szelleme - fiktív mese egy nem is annyira fiktív faluról

Hol volt, hol nem volt,  volt egyszer egy kis falucska amit Rózafának hívtak és annak  volt egy szép kastélya.

Ez a kastély nem szó szerint a faluhoz hanem a falucskához tartozó pusztához tartozott , de ez már csak részlet kérdés és mi ilyesmivel nem foglalkozunk, ugye?

A kastély ha hinni lehet a „krónikások énekének” akkor 1913-ban Pilch Andor tervei alapján épült fel és a bonyhádi Perczel család volt a megrendelője, de pontos adatokat nem lehet tudni a történetéről.

A falu lakói közül talán kevesen tudják azt is megmondani, hogy melyik Perczel lakott itt ha itt lakott egyáltalán vagy tán csak egy hétvégi kis kastélya volt ez….ki tudja?

Lényeg a lényeg, hogy ennek a falunak bizony saját kastélya volt és nem is akármilyen.

Ahogy viszont teltek – múltak az idők a kastély lassan nyugdíjba vonult és megadta magát a természetpusztító ölelésének és már csak az emberek emlékezetében volt pompás látvány.

Sok gyerkőc járt ide játszani és persze legendákat gyártani a Perczelek kastélya körül amit idővel megunhatott a kastély és bosszúból gyártott magának egy igazi szellemet!

De még milyen szellemet…a legijesztőbbet amit a rózafaiak valaha láthattak!

Először állítólag a Kápisztánék fia látta a jelenséget egy kora nyári estén amikor is visszaosont a kastélynál elrejtett üveggolyóiért  amit a barátaitól csent el az aznapi kis kinti játszadozásuk során.

Alfréd már épp zsebre vágta volna az üveggolyóit amikor hirtelen nagy fénycsóva suhant el előtte éles hangokat hallatva.

Több sem kellett a legifjabb Kápisztánnak úgy elrohant a helyszínről, hogy a színes üveggolyóinak a kopogása és gurulása maradt csak utána.

Persze otthon egyből elmesélte az esetet amelyet igencsak beszédes természetű  édesanyja másnap riadtan szét is kürtölt a faluban (persze a fia tolvajkodását kihagyva).

Alfrédka történetét rohamosan követték az újabb és újabb szellemes találkozások, sőt mint kiderült a falu legidősebb nénikéje Klári mama már évekkel ezelőtt találkozott a Perczel szellemmel aki elakarta őt ragadni az erdőben csak senkinek sem merte eddig elmesélni.

Klári mama történetét többen kétkedve fogadták volna régebben, mert a mamóka a bor- elixír erejében hisz (szerinte ezért érte meg a 100. életévét is), de most, hogy ennyi falubeli látta a szellemet így már csak lehet benne valami.

Nincs mese, be kellett látnia a falunak, hogy ők bizony egy jó ideje 1 fővel többen lakják Rózafát…már ha a szellemek teljes értékű lakosnak számítanak …(szavazni talán nem szavazhatnak, de mindenképp velünk élnek  - hangzott el egy bölcs sóhaj a kocsmában amit mindenképp meg kellett  itt jegyeznem oly’ nagy igazság).

Hát így lett Rózafának egy új lakosa.

Többen találgatásokba bocsátkoztak, hogy vajon kinek a szelleme kísérthet a kastélyban és hogy mit akarhat?

Férfi- e vagy nő?

De ha nő akkor évekkel ezelőtt miért akarta volna az erdőbe rántani Klári mamát?

Nagy dilemmák és kérdések voltak ezek, amelyekre senki sem tudta a választ, de egyre többen meg akarták őket válaszolni.

Voltak akik rettegtek a lénytől és voltak akik keresték vele a találkozást, de dacos volt ám a kastély szelleme és nem mindenkinek mutatta magát…persze volt aki azt állította, hogy hozzá egyenesen házhoz jött  és súgott – búgott neki az ablak alatt, de mire kiment a férje addigra elmenekült ez a merész szellem.

Az, hogy valójában hányan találkoztak vele, ezt már nem lehetett tudni, mert sokaknak nem hitték el a történetét és szépen lassan már mindenkinek volt vele egy vélt vagy valós találkozása, mert milyen ciki lenne, már ha pont én nem láttam volna a Perczel – szellemet, ugye?

Annyian kezdtek el kizarándokolni a kastélyhoz, hogy lassan népszerűbb volt, mint fénykorában, de persze felújíttatni nem akarta a falu, mert mi van, ha megsértődne a „lakója”?

Hát nem szabad a lakójogot megsérteni, ha neki eddig így volt jó és így szerette akkor hol jönnek ők ahhoz, hogy felbolydítsák az életét – jegyezték meg többen.

Lassan ,de biztosan Rózafán túl is híre ment a falu leghíresebb kastély „tulajdonosának” és ez bizony szemet szúrt sok firkásznak  is akik ellepték a falut, hogy cikket írhassanak  a szellemről aki ha esetleg méltóztatik megjelenni akkor akár meg is interjúvolnák a cikkhitelessége miatt, de egy fotóval is bőven beérnék ha nem akar nyilatkozni (hol volt ekkor még a selfie fogalma).

A szomszédos falvak lakói végtelenül féltékenyek lettek Rózafára, hogy egy ilyen bugrissággal a címlapokra  és ezzel együtt a figyelem középpontjába kerülhettek és bosszút forraltak a falu ellen.

Elegük volt, hogy mindig Rózafa árnyékában éltek és bár saját szellemet nem akartak kreálni maguknak, de azon voltak, hogy lebuktassák a szomszédosat.

Amíg nem sikerül a tervük addig az volt az elsődleges lépésük, hogy lejárassák Rózafát.

Először azzal szerették volna leégetni a derék rózafaiakat, hogy elárulják az újságíróknak, hogy régen Büdösfa volt a faluneve, de ezt végül elvetették és minden erejükkel arra koncentráltak, hogy lebuktassák inkább a csalást.

Több rózafai is állítja a mai napig, hogy ezekben az időkben sok szomszédos falubeli a kastély köré táborozott sátrakkal és hatalmas bödön kávéval, hogy lebuktassák a helyi önjelölt sztárt, de többségük visítva rohant haza miután találkozott vele.

Senkinek nem volt bátorsága szembenézni a szellemmel így végül arra a konszenzusra jutottak a szomszédos falvak, hogy inkább összefognak Rózafával és a támogatásukról biztosítják falut a szellemmel való „harc” kapcsán hátha így rájuk is vetül egy kis figyelem.

Nyár után ősz jött, tél után tavasz, de a jelenség maradt, míg nem egy márciusi napon mindenre fényderült.

Március 15.- e több szempontból is fontos nap azóta a falu életében, ugyanis itt ilyenkor nem csupán a márciusi ifjakról emlékeznek „csak” meg hanem a szellemjárás végnapjairól is.

Ez a március 15.- e is úgy kezdődött mint a többi , a falu apraja – nagyja kokárdát öltött, az iskolások és óvodások verseket szavaltak a szélben és még a kocsmában is nemzeti színű szalag járt azoknak akik a 2-öt fizet 3-at vihet akció keretein belül fogyasztottak el egy Perczel – fröccsöt.

Igen, a kocsmáros is ráharapott a szellemmarketingre, de nem csak ő hanem szinte az egész falu.

Voltak szellemes „majálisok”(nem csak májusban), szellemtúrák, szellemfestő - versenyek az iskolában, szellemvadászat kísérletező kedvűeknek és még sorolhatnám.

Ha hinni lehet a pletykáknak akkor népszámláláskor a falu eggyel több főt  is jelentett le a hivatalnak, de ezt ma már bőszen tagadnák, hogy így volt.

Na, de kanyarodjunk csak vissza a nagynapra!

Megvolt a márciusi megemlékezés a falu apraja – nagyja már épp szétszéledt volna hazafelé irányba, amikor is gondolt egyet az egyik lelkes rózafai ifjú és felugrott az 1848-as emlékmű mellé, hogy szóljon pár szót a falubeliekhez.

Kedves, drága falubelijeim, mit szólnátok ahhoz  ha vinnénk ki a szellemnek is egy kis zászlót had örüljön, hiszen ő úgysem vesz részt soha semmilyen eseményen.

Mindig csak üldözzük, de sohasem hívjuk, meg sehova pedig nagyon sokat köszönhetünk neki!

Nélküle soha senki nem tudta volna meg hol van Rózafa, pedig nekünk még kastélyunk is van, értitek egy kastélyunk , de egy szellem kellett ahhoz, hogy megismerjék a nevünket!

Nosza, gyerünk, rajta hát menjünk és látogassuk meg, elvégre ha jól emlékszem akkor történelem órán tanultam ’48 kapcsán valamilyen Perczelről , de lehet nem pont róla szóval mindegy is csak menjünk hátha Ő az a Perczel!

Az összes rózafai könnyes szemmel nézte az ifjú legényt( aki nem mellesleg Kápisztánék középső fia volt), hogy mily’ ékesszólóan beszélt és  nem is volt kérdés, hogy felkerekednek vele a kastélyhoz.

Mindenki felkapott valami kis apróságot amit a szellemnek szánt, volt aki kopasztott tyúkot vitt neki, akadt olyan aki pénzt,  tudni vélik, hogy volt olyan hajadon leány aki szerelmes levelet vitt neki, de akadt olyan is aki a család féltett ékszereiből is vitt neki egy kis apróságot.

Szépen, lassan estére egy nagyobb hála „máglya” gyűlt össze a kastélyban a szellem számára a falubeliektől.

Tényleg nem lehet a rózafaiakra azt mondani, hogy hálátlanok lettek volna a Perczel –szellemmel…még ha egy kicsit megkésve is rótták le neki a hálájukat, de legalább megtették.

Sokan izgatottan tértek nyugovóra, hogy vajon reggelre ott lesznek- e még a „kincsek” vagy a szellem túl szégyenlős, hogy elfogadja őket vagy tán hagy nekik esetleg még egy köszönő levelet  is hiszen valószínűleg nemes jelenés lehet.

Ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejekben, de akadtak olyanok is akik egy percre sem hunyták le a szemüket, mert egészen más terveik voltak a „kincsekkel”.

Többen neki eredtek, hogy begyűjtsék őket, de minő balszerencse mind félúton egymásba botlott...ki hitte volna, de a fél falu képes volt megindulni a kastély felé kincsvadászatra, de persze amint összetalálkozott a kis csapat zavarukban mindenki ugyanarra a verzióra voksolt: ők csak megakarják lesni, hogy a szellem elégedett-e.

Ha már ily’ sokáig virrasztottak akkor már gyanús lett volna visszafordulniuk így mindenki kitartott az új improvizált szellemlesés  terve mellett és szépen lassan megközelítették a kastélyt.

Ó, jaj de mit látott a fél falu (a másik fele aki nyugovóra tért, azóta is bánja, hogy kimaradt ebből a rejtélymegoldásból) hát bizony azt, hogy a szellem nagyon is él!

Kápisztánék délután oly’ lelkes –buzdító beszédű fia megérte bezsákolni a sok zsákmányt amit a falubeliek odahordtak neki…mert mint utólag kiderült Ő volt a rejtélyes kastély szelleme.

Szánta – bánta bűnét és irult - pirult amikor leleplezték, de kár volt tagadnia a látottakat inkább bevallotta a „szellemes életét” ha már így alakult nehogy holmi tolvajnak nézzék, hiszen ő nem tolvaj hanem a falu hőse!

Az egész szellemléte úgy kezdődött Kápisztán Móricnak, hogy hónapokkal ezelőtt a kisurranó kisöccse után eredt, hogy megijessze a kis cselest, hogy ne mászkáljon kis máskor egyedül az éj leple alatt, de a fáklyával hadonászó „huhúúúzgató”  mutatványa olyan jól sikerült, hogy híre ment a faluba a kastély szellemének és innentől úgy érezte, hogy nincs megállás ha már ilyen népszerű lett a mutatványa.

A falunak kellett ez a szellem ez nem vitás és Móric nagyon büszke volt magára, mert látta, hogy milyen boldog lett Rózafa népe.

Tényleg hősnek érezte magát, de úgy érezte, hogy eljött az ideje annak, hogy ő is profitáljon valamit a szellemeskedésből ha már ennyit fáradt a falumarketinggel, de óvatlan volt vagy talán a kapzsiság büntetése volt ez de mint tudjuk:lebukott.

A falu arra a döntésre jutott, hogy ez a dolog nem derülhet ki, mert micsoda szégyen lenne ez Rózafára nézve, ezért inkább mélyen eltemetik magukban ezt a történetet és a sajtó érdeklődése is szépen lassan kikopik majd amint eltűnik a szellem és utána már senki sem fog erre az egészre emlékezni.

Többen szerették volna még  ha a Móric gyerek „dolgozna” egy kicsit  még a falunak, de ez túl kockázatos terv lett volna, nem lett volna jó ha szomszédos falubeliek rájönnének a cselre…mert ugye most már veszélyesem üzem ez, hogy tudták, hogy valójában nincs semmilyen szellem a kastélyban, így Móricnak  végül nem kellett  többet „huhúúúznia”.

Az évek teltek és múltak és lassan mindenki elfelejtette vagy próbálta elfelejteni a falucska szellemes éveit, már csak néha – néha a kocsmában emlegette fel a falu népszerű „lakóját” az öreg Móric bácsi akinek persze senki sem hitte el egyetlen egy szavát sem .

Hát így történt az, hogy Rózafának bár volt kastélya, de szelleme nem és mégis híresebb lett a „soha sem volt szellem” mint az ódon Perczel-kúria amit ma már csak a romok „bájai” díszítenek és egy jobb élet reményében várja azt, hogy rátaláljon újból egy szellem (lehetőleg egy igazi) hátha így felfigyelnének arra, hogy lassan eltűnik a földszínéről és akkor már ő is csak egy emlék marad  majd mint Móric bácsi mutatványa.

-         Ha szeretnél egy szellemes kastélyt amit a humorod  vagy a személyiséged tehet szellemessé, akkor ne habozz: mentsd meg a Perczel kastélyt vagy vedd meg mert eladó!

     Te lehetsz a  királya...én meg esetleg a fogadott királylánya ha már felhívtam rá a figyelmedet és különben is ki ne szeretne egy saját kastélyt, főleg „Rózafán”... ugye? J -