1877.
nyara ( a bécsi utat megelőző napok)
„A jövő
előrelátásának a jövő miatt szorongás az átka…”
/Carl
Sagan/
Azt hiszem, hogy elég jól fog nekem menni ez a
naplóírás, mert már most annyi, de annyi minden mesélni valóm van Neked kedves Naplóm!
Képzeld csak Titkaim őrzője, már kiskoromban is
eléggé izgő-mozgó leány voltam és a szülői tiltás ellenére mindig felmásztam a
gyár udvarán található ősrégi nagy fa ágaira és onnan lestem a munkába
igyekvőket, apámékat és azt a sürgés- forgást, ami a gyár hétköznapjait
jellemezte.
Sokszor volt arra is példa, hogy egy-két
zongoraleckét akartam a fán rejtőzködve megúszni, de legtöbbször tényleg csak
jó volt fentről letekinteni a nagyvilágra, a nagy és hatalmas felnőttekre akik
a faágairól letekintve oly’ kicsinek tűntek és ilyenkor végre én lehettem a
nagyobb.
A lombkorona rejtekben bujkáló szokásomat egyébként a mai napig megtartottam, de most már nem
nézelődni mászok fel hanem azért, hogy kizárjam fentről a külvilágot…teljesen.
A mai napon is dühösen csörtettem fel a fa tetejére,
mert édesanyámék nem akarnak minket elengedni (a nővéremmel) Bécsbe, pedig egy
fantasztikus lehetőség várna ránk kint amely segítségével sok új tapasztalatot
nyerhetnénk a díszítések és régies motívum használatok kapcsán amit természetesen a munkánk során is feltudnánk
használni...de Ők féltenek minket.
Nem vagyunk már kislányok…az öcsémnek mindent megengednek
pedig Ő még kis tejfelesszájú!
Annyival, de annyival egyszerűbb a férfiak élete…de
hát ez van!
A hosszas vitázás és érvelések helyett menekültem
egyébként az ág-magányba és most is annyira jólesett a lelkemnek ez a kis
nyugalom.
Vincent van Gogh - Girl in a woods
A kora nyári szellő nyugtatóan simogatta az arcomat
és a naplemente narancsos varázsában már azt is elfelejtettem, hogy mi volt a zsörtölődésem oka.
Épp lemászni készülődtem a fáról amikor megpillantottam
Ilona nénit a gyár közismerten jóstehetségű keramikus segédjét.
Megszaporáztam a lépteimet, szinte lesuhantam a
fáról (majdnem lezuhanva), hogy
elcsípjem a nénikét ugyanis arra gondoltam, hogy az Ilona megjelenése egy jel.
Egy olyan jel ami a most engem oly’ nagyon aggasztó
jövőm kérdéseire megadhatja a választ.
Mindig is szerettem volna kipróbálni a jósoltatást,
hiszek is az efféle dolgokba, de azért kicsit féltem is, hogy milyen válaszokat
kapok majd a kérdéseimre.
A munkások többsége egyébként már régóta pusmogott arról, hogy az Ilona néni jóstehetséggel bír meg volt olyan is aki boszorkánynak nevezte, de én eddig sosem mertem megkérdezni Tőle, hogy igaz-e, hogy megtudja jövendölni kártyából a jövőt…de most feltettem neki a kérdést!
Ilona néni először nagyon meglepődött a hirtelen
jött magaslati érkezésem láttán és a kérésemen is, de nem nagyon tiltakozott a jövendölés
kapcsán.
Besurrantunk a szobámba és előkotort a kötényéből
egy kopottas kártya paklit.
Kérte, hogy keverjem meg így és úgy majd osszam
szét, tegyek kettőt a szélére, válasszak hármat középre és így tovább….szavamra,
már nem is emlékszem a „szabályokra”.
Szétosztottam a kéréseinek megfelelően a lapokat és
feltettem Neki azokat a kérdéseket amikre tudni szerettem volna a válaszokat,...természetesen legfőképpen a bécsi út megvalósulására voltam igazán kíváncsi.
Az őszes nénike ekkor szigorúan rám szólt, hogy ez
nem így működik ám, hogy kérdezz- feleleket játszunk ugyanis a kártyák csakis arra adják meg a
választ amire ők szeretnék….
Hát, jó akkor meséljenek a kártyák arról amiről
szeretnének adtam meg magamat beletörődően…és a kártyák belekezdtek Ilona néni
tolmácsolásában a meséjükbe.
Ha hinni lehet nekik akkor pár év múlva egy nagy
találkozás vár majd rám egy külföldi úr személyében akinek az érkezése nemcsak
rám hanem a családomra is nagy hatással lesz majd…lehet, hogy egy bécsi festőre
gondolnak a kártyák akitől majd sokat tanulhatok?
Bárcsak így lenne…persze ez csak az én reményem,
erről természetesen több információt nem súgott meg nekem a kártyahad.
Ellenben arra figyelmeztettek, hogy az egyik
hozzám közelálló fiatalember Sorsa körül fekete felhők gyülekeznek és bár ez a férfi reményt adhatna a jövőre nézve és biztonságot, de nélküle kell majd erősnek
lennünk…
Ha hozzám közelálló fiatalemberről van szó akkor
csakis az öcsémre tudok gondolni…mi történhetne vele?
Makkegészséges, ő a család reménysége…nagyon
megriadtam és bevallom megszakítattam a jóslást.
Megköszöntem a nénikének a kedvességét és egy gyors búcsúzkodás után bezárkóztam a szobámba.
Tiszta libabőrös voltam és nagyon rosszul éreztem
magamat….mégsem volt ez olyan jó móka, de biztos csak mese az egész…abból is a rosszabbik
fajta.
Kellett ez nekem?!
Hát nem….de ebből is látszik, hogy jobb lesz
felnőnöm és nem szabad ilyen gyerekesen viselkednem…fára mászva, jóslásokba
menekülve.
Már nem is tűnt annyira égetően fontosnak ez a bécsi út..csak az számít,hogy a későbbiekben is minden rendbe legyen a családba!
Mi lenne velünk a nővéremmel a szüleim és az öcsém
nélkül?
Hogyan bírnánk mi a gyárat eligazgatni….boldogulnánk-
e vele?
Lennének-e olyan támogató és szerető társaink akik
végigtudnák ezt az egészet csinálni velünk?
A gyár nemcsak a mi jövőnk hanem azé a több száz munkásé
is aki itt dolgozik…
Jaj, miért is lovalom bele magamat ilyesmikbe…ez
csak egy buta jóslat!
Még most is reszket a kezem miközben ezeket a
sorokat írom, szóval leteszem mára a tollat és elfelejtem gyorsan ezt a furcsa
élményt…
Lassan teljesen leszáll az este is és a kövér Hold
pocaktestének előbukkanása jelzi azt, hogy itt az ideje nyugovóra térni már…
*
Hopsz, képzeld kedves Naplóm találtam egy cetlit a
párnámon rajta egy „T” betűvel…ez egy igen furcsa és hátborzongató dolog amit nem
is tudok mire vélni…
Egyedül a „gyárjós” volt csak a szobámba, de neki
nem volt alkalma elhelyezni a cetlit a párnámon….
Mit vagy kit takarhat ez a „T.” betű?
Vajon köze van-e a jóslatban szereplő dolgokhoz?!
Túl sok volt nekem ez mára…lehet, hogy leestem a fáról és
beütöttem a fejemet és mindez csak a képzeletem játéka?!
Áhh, nem tudom…inkább lefekszem aludni egy szebb holnapot
remélve.
.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése