Novellák, fiktív naplóbejegyzések Evelin-módra

Sziasztok! Ma egy különleges bejegyzéssel érkeztem és kíváncsian várom majd a visszajelzéseteket a poszttal kapcsolatban. Ez a bejegyzés az első része lenne annak az  új sorozatnak amelyet folytatni szeretnék majd a későbbiekben is  itt a blogon... Ezen sorozat keretein belül régi tán' már el is feledett verseket fogok digitalizálni - felolvasni és megosztani a nagyvilággal. Előre közölni szeretném azt, hogy nem vagyok színész sem versmondó, nem jártam beszédtanárhoz sem egyéb hasonló helyekre így nem is tudok úgy hangsúlyozni nyilván mint egy profi, de ezt kérlek nézzétek el nekem. A verseket úgy olvasom fel amilyen érzelmeket épp kiváltanak belőlem...ahogy kiakarnak szaladni a számból....nevezzük  ezt "szabadversfelolvasásnak" így egybe írva. :) Régen az Eternus nevű weboldal is indított egy ilyen  vers digitalizálós projektet amit nagyon sajnálok, hogy nem folytatódott tovább... Ebben a projektben részt is vettem egyébként és erre a linkre katti...

  Régóta vágyott utazás lesz ez a mai, ó de vártam már! Minden holmim harcra készen áll a bőröndömben és várja a taxit, hogy a reptérre repítsen minket, hogy onnan még magasabbra szállhassunk. El sem hiszem, hogy pár óra (helyesebben jó pár óra és átszállás múlva) Tibetben leszek majd. Végre láthatom majd Lhászát a mesés várost…ó, bárcsak olyan lehetne  ott minden mint régen a ki nem mondott idők előtt. Tibet szíve Tucatnyi engedély, állandó külön idegenvezető „bérlése” kellett ahhoz, hogy megnyíljanak  előttem Tibet kapui…azt hittem már sosem fog valóra válni ez az álmom. Hosszú évek spórolása, megannyi küzdelem és kérdőjel után most viszont már nincs visszaút, most már találkoznom kell önmagammal. De jó lesz kiszakadni a hétköznapokból és elvonulni a világ tetején a világ szeme elől. Hiszem és tudom, hogy a meditációk, az elvonulás önmagammal és összességében ez az utazás segíteni fog, hogy választ kapjak az élet kérdéseire, arra, hogy merr...

Engedjetek meg nekem kérlek egy kis bevezetőt mielőtt megismertetném veletek a novellámat. Ezen írás nem véletlenül a mai napon jelenlik meg ugyanis: November 25.  "A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja." A Wikipédia szerint : "A nők ellen világszerte követnek el nemi erőszakot, családon belüli erőszakot és az erőszak egyéb formáit.  A téma nagyságrendje és valódi természete gyakran rejtve marad.  Az ENSZ  közgyűlése  ezért 1999. december 17. óta nyilvánította e napot  a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjává  (54/134. határozat).  Az ENSZ felkérte a kormányokat és nemzetközi szervezeteket, hogy e napon figyelemfelhívásul szervezzenek programokat. Az UNIFEM (az ENSZ Női Fejlesztési Alapja) is e témát helyezi tevékenységeinek középpontjába az emléknapon." Thomas Saliot festménye Forrás: Pinterest Én úgy emlékezek meg erről a napról, hogy egy pár évvel ezelőtt fiókba száműzőtt novell...

Fekete Evelin Az én zeném? Néma csend van, szinte fáj, úgy szeretném hallani az én kis muzsikám. Azt, ami szólt, azt, ami jó, Ó, vajon tényleg hozzám szólt? Hisz csalfa az élet, csalfa az ének, Ha az enyém lennél, akkor jönnél, ha kérlek! Zene! Zene! Zene! Ó hol van már az az idő, hogy akkor jössz, amikor hívlak?! Dallamrózsáid a szívembe kétségekké nyílnak. Törd meg a csendet, Csengjen-bongjon kérlek: az, ami jó, az, ami szép! Önző vagy, hogy nem vagy csak az enyém! Néma csend van, nagyon-nagyon fáj! És még mindig úgy szeretném hallani az én kis muzsikám. Azt, ami szólt, azt, ami jó, ami tán valaha az enyém volt?! Megszán egy dallam, megtöri a csendet, Véle jön a zeném, mely égeti a lelkem. Most minden olyan jó, és szép. Zene, zene, zene! Kérlek, légy mindig az enyém! A nehéz idők dallamára "komponálva" még 2010-ben. -0ben.

Kedves Naplóm! A csillagokkal borított ég védelmező fénypajzsa alatt írom most a soraimat, de sosem volt még ilyen nehéz kiírni magamból a fájdalmamat… Úgy ahogy sokszor az égtakarón kialszik egy kis fénycsóva úgy alszanak ki néha remények a szívekből, álmok az elmékből és szívdobbanások a mellkasból…nehéz még ezeket a dolgokat elfogadnom és nem tudom, hogy elakarom-e egyáltalán őket fogadni. Annyira furcsa, hogy az akivel pár hete még vidáman kuncogtatok a szüreti mulatságon és azt terveztétek kiskorotoktól fogva, hogy egy napon fogtok férjhez menni és még sorolhatnám a közös terveitek sokaságát az az illető mától fogva már fentről figyel most  rád… Ó Lívia! * Kiskori szövetség volt a miénk amely attól a perctől fogva tartott, ahogy először megláttam a kisírt arcocskáját a táncórán…szívből átéreztem akkor azt a sírással vegyített dühöt amelyet annak kudarcán éreztünk, hogy nem tudtuk a szüleinket meggyőzni arról, hogy nem akarunk táncórákra járni...

1880. április 15. "Járj a széllel, száguldj a szélviharral, ne aggódj a messzi jövő miatt és bízz, hogy ismét, újból és megint szerencséd lesz!" /J. Goldenlane/ Ma családi pikniket tartottunk a Tettyén ,de én előtte bizony kiszöktem a városba! Szeretem összehasonlítani a nyüzsgő várost a csendes helyekkel…aztán  valahogy mindig rájövök, hogy minden helynek megvan a maga varázsa. A legeslegjobban persze a természet nyújtotta kis békeszigetekre szeretek elvonulni, hallgatni a madárcsicsergést, jó nagyokat szippantani a virág illatú szélbe, elterülni a szúrós pokrócokon bárányfelhőket lesni és furcsán vizslatni a fákat azon elmélkedve, hogy vajon miket láthattak már a hosszú életük során… Vajon hány családi pikniknek voltak  már a tanúi, láthattak-e olyan csodás leánykérést mint a nővéremé volt ma, asszisztenciát nyújtottak-e vajon valaha is egy  fájdalmas búcsúhoz  és még sorolhatnám… Varázslatos dolog a természet, valószínűleg ezért is szeret...

1880. március 2. "Egymásnak voltunk teremtve. S megtaláltuk egymást..." /A. C./ Tavasz, tavasz kérlek siess! Annyira nagyon vágyom már azokra a reggelekre amikor madárcsicsergésre kelhetek majd…nincs is ettől szebb ébresztő! Tavasszal mesés a gyár udvara, a kertünk…festeni sem lehetne szebbet, de én azért mindig megpróbálkozok vele. Az éledező természettől csak egy valami foglalkoztat most jobban mégpedig az, hogy a nővérem szívében is éledezni látszik az a csoda amit szerelemnek hívunk. Ki gondolta volna (Ő biztos, hogy nem), hogy pont egy farsangi bálon talál majd rá a szerelem egy hűvös pár héttel ezelőtti estén. Úgy néz ki, hogy a mi családunkban minden nagy dolog egy fagyos naphoz köthető… Drága jó nővéremnek mindig a család volt az első, ezidáig a gyárnak szentelte minden egyes percét, szinte nem is volt alkalma még igazán élni...de talán majd most! Őt sosem érdekelte a móka vagy a kacagás, a táncok és piknikek,...sosem...